I.        Fejezet

Melanie Brown tizenkilenc éves volt, amikor elhagyta a szülői házat. Sosem felejtette el azt a pillanatot amikor kilépett a ház ajtaján, és elindult új életet kezdeni. Mint minden fiatal, ő is izgatottan nézett szembe az új élettel, izgalommal töltötte el az, ami vár rá. A szülei bíztak abban, hogy lányuk majd egy közeli egyetemet választ, de nem így történt. Melanie egy távoli nagyvárosba jelentkezett. A család szétvált.  Gordon és Met már rég elköltöztek onnan, Melanie sokat volt egyedül. A barátai kerülték őt egy ideje egy báli baklövése óta, és igazából kihívásnak tekintette a messzi iskolát. A jogról gyorsan lemondott, miután a félévi vizsgák több mint felén nem engedték át. Ilyenkor testvérei, Gordon és Met azt mondogatták neki : Ne csüggedj, tesó, lehet nem neked találták ki a jogot. Melanie átiratkozott újságírásra, majd sikeresen elvégezte azt. Habár édesapja mindig is ügyvédi pályára szánta lányát, édesanyja teljesen büszke volt rá, amikor lediplomázott. A partin, amin ott volt az egész család, ott ismerte meg David Berket. Nem találkoztak azelőtt, David Melanie egyik unokatestvérét kísérte el a diplomaosztó ünnepségre. Első pillanattól kezdve szerelmesek  lettek egymásba. David viszont Texasban lakott, ahol Melanie szülei is, így egyszerűen elfelejtette a távoli életet, és gyönyörűszép jövőt képzelt el magának a szülővárosában.

-„ Hol a kocsi kulcsom, Melanie?” – kérdezte David, majd visszafordult és meglátta, hogy Melanie meg sem mozdult a válasz érdekében. Nem hogy egy hang sem jött ki a torkán, ott feküdt nyugodtan, békében. –„ A fenébe Melanie, kelj már fel!”- „Mi  van? Minek? Ma nem megyek dolgozni.” David lassan felhúzta a zokniját, idegessége ráncba szedte homlokát. nem volt jóképű és túlságosan kedves sem, de Melanie-t mégis megfogta valamivel. Miután felkelt az ágyszéléről, meglátta a kocsikulcsot az íróasztalon. Lassan odalépett, majd visszafordult Melaniehoz. „Azt nem nevezném munkának amit te csinálsz!”- a szekrényhez lépett, hogy kivegye az egyik ingét. Melanie lassan felült az ágyon. Érezhető volt a levegőben a feszültség. A lány arcán csalódottság tükröződött, gondolkozott, mit is mondhatna. „Az amit csinálok, a munkám és az életem. Azért mert neked napi nyolc órát kell töltened az apád szállítmányozó cégénél, azért nem kell a másikat lenézni. Én is megdolgozom a pénzemért.” David begombolta az inget, felkapta a kabátját és Melaniera nézett. „Az apád azért fizet neked kétszer annyit, mint amennyit én keresek, mert nem akarja, hogy elköltözz innen, ez az igazság!” Az ajtó nagyot csapódott. Melanie még mindig az ágyban feküdt. Mostanában minden reggelük így telt. Habár eleinte minden rendben volt közöttük, amikor Melanie eldöntötte, hogy szabadúszó lesz, felmerültek a problémák közöttük. Nem volt hova írnia, David tartotta el Melanie-t mert ő nem fogadott el pénzt a szüleitől. Később Gordon és Met segítették ki Melanie-t. De John, az apjuk, amikor ezt megtudta pénzt utalt át Davidnek, amiért a lánya nála lakhat és bocsánatkérésül, mert nem tudta, hogy szűkösen élnek. David ezt a pénzt magára és a lakásra költötte. Úgy vélte, ez egy ajándék amiért hónapokon át ő látta el Melanie-t.  John mindig is a legjobb döntésnek tartotta Davidet, sosem tudott volna szebb és jobb férjet a lányának elképzelni. Habár Melanie sokat panaszkodott megromlott házasságáról az édesanyjának , Tracy-nek, ő is ugyanúgy gondolta mint férje. Amikor 3 éve Melanie hozzáment Davidhez, a családban nagy lett a boldogság. John és Tracy elutaztak pár hónapra Ausztráliába, immáron mindhárom gyermekük házas és boldog volt Met, Gordon, és már Melanie is. Melanie állást kapott egy helyi újságnál, ahol hónapokig dolgozott azután.  Egyik nap meglátogatta Stefanie, egyik  volt iskolatársa, aki arról áradozott milyen jól megy neki, mert nem dolgozik egy újságnak sem. Melanie is követte a példáját, habár hónapokig nem kapott állást, a lelkesedése nem csüggedt. Sok hónap után viszont egy  nagyvárosi újság megvette az írásait. Melanie egy könyvet is kiadott, imádni kezdte az életét, amikor a házasságuk második évének végefelé David bejelentette, hogy gyereket akar.

-„Tudod, hogy ez nem csak rólad szól, apád beteg.”- Mrs Berk az ajtó felé fordult, mintha hangott hallott volna, arcán aggodalom tükröződött. Tudta, hogy nem lesz könnyű felhoznia a témát, de azt is tudta muszáj megtennie. A fia megházasodott, természetes, hogy gyereket kell vállalniuk.  Mr Berk hónapok óta beteg volt, rengeteg problémája volt a szivével. Szeretett volna unokát, és amikor egyetlen fia megházasodott, megszületett a reménye. –„Anya, ez még korai. Melanie-val nem is beszéltünk erről. És most kapott nemrég új állást. Nem hinném hogy…”-…..-„Te csak ne higyj semmit!!! Amikor én annyi idős voltam mint Melanie te már az iskolában voltál, írni meg tud gyerek mellett is, ez nem hivatás.” – Msr Berk sosem dolgozott igazán, fiatalon hozzáment az idősebb David Berkhez, akinek kilátásban volt egy remek cég öröksége. Fogalma sem lehetett mi az a hivatás, de abban biztos volt mindig is, amit akar eléri valahogy. David lassan az ablakhoz sétált, ránézett az asztalra, kifogást keresett. Egy papír sem feküdt az asztalon, Mrs Berk folyamatosan a fiát bámulta. Büszke volt rá, hogy okos és jóképű gyermeke született. De tudta, mióta Melanie férje lett, megváltozott. Már nem volt olyan szófogadó, nem volt többé az ő kicsi fia. –„Hát jó, én most elmegyek. Nincs időm itt tölteni az egész napomat. Gondolkozz el az egészen, okos fiú vagy, tudom, hogy rátalálsz a helyes útra és megérted, hogy amit kérek nem nagy kérés.”- azzal Mrs Berk kilépett az irodából, és David egyedül maradt. Egyedül maradt gondolkozni.

Melanie felkelt az ágyról. Tudta, hogy a beszélgetés nem is igazán a kocsikulcsról szólt. Sőt, egyáltalán nem. A férje épp csak elmondta mennyire nem becsüli a felesége mukáját. Melanie szeretett írni. Mindenféléről, leginkább utazási témákban,  de a divatról szóló érdekességek is felkeltették a figyelmét. David mostanában durva volt vele, és néhány hete nem is aludtak egy ágyban. Melanie tudta, hogy ez az este is csak a gyerekről szólt. A fürdőszobába ment, és a tükörbe nézett. Egy közel huszonhét éves nő nézett vissza rá, meggyötörten, rossz házasságától összetörten, szomorúan. Ő is sokat gondolkozott már egy babán, de még szeretett volna egy-két évet várni vele, kicsit utazgatni. David azt mondta a házasságuk után sok helyre elmennek majd, de ez nem így történt. Lassan visszasétált az ágyhoz, majd bekapcsolta a laptopját és elolvasta az emaileit. Egyik barátnője épp elújságolta, hogy két hetet tölt a férjével Las Vegasban és mennyire boldogok. Melanie elgondolkozott. Vajon a jó emberhez ment feleségül? Hiszen amikor összeházasodtak, david azt mondta, megvárják a megfelelő pillanatot, és most felhozta, az egész pedig a házasságuk rovására ment. Vajon ez volt az a jövő amit Melanie elképzelt magának? A szekrényhez lépett, kivett egy kosztümöt, és leült az ágyra. Azon gondolkodott, vajon ha a diplomaosztón nem ismeri meg Davidet, most hol tartana. Egy világvárosban dolgozna, szingli lehetne, és… Melanie hirtelen úgy érezte forog vele a világ. A fürdőszobába indult, szédült és hányingere volt. Sírva állt meg a tükör előtt. Akkor a tükörbe nézve azt látta, aki lehetett volna. Talán a rosszulléttől, de látott egy nőt a tükörben, egy boldog nőt. Összerogyott, és mégjobban sírni kezdett. Ő maga tudta hogy nem lehet boldog, már nem, ebben az életében. Eszébe jutottak a vágyai, az álmai, felállt, letörölte arcáról a könnyeket. A szekrényéhez szaladt és kutatni kezdett. A ruhák alól egy kis dobozkát húzott elő, ami mosolyra fakasztotta. Leült az ágyra és kinyitotta azt. Képek és papírok voltak benne, rajtuk az, mit szeretett volna mindig is véghez  vinni. Helyek, ahova elutazhatott volna, munkák amiket kipróbálhatott volna, éttermek és személyek nevei.  Egy kis papíron ez állt: „ ha kislány lesz Olivia lesz, ha kisfú akkor Stefan”. Átfutott rajta egy szörnyű gondolta. Talán már nem is szereti Davidet, talán nem ő a megfelelő ember, akitől gyermeket szeretne, talán most jött el az idő a változásra. Összeszedett pár papírt, felvette a kabátját, és egyenesen az irodájába ment. A helységet John bérelte, mindennél fontosabb volt neki gyermekei boldogsága. Miután leült a gépéhez, írni kezdett. Kiírta magából érzelmeit, gondolatait. Leírta, hogy teltek az elmúlt hetei, és hogy talán változásra van szüksége, és semmihez sem késő. Miután elmentette az anyagot, a szülei házához hajtott. Tudta, hogy előbb velük kell megosztania mire jutott. Nem tud tovább ebben a házasságban élni, új életet szeretne kezdeni.  Úgy érezte tele van energiával, de amikor meglátta a szülői házat, minden  szertefoszlott. Hogyan is gondolhatná, hogy a szülei támogatni fogják? John és Tracy lassan negyven éve házasok voltak, először megházasították két fiúkat, Metet és Gordont, majd a kislányukat. Met huszonkilenc éves volt, Gordon huszonöt. Gordonnak már született két lánya, Ashley és Tiffany. Viszont Gordon felesége nem szerette a vidéki kisvárost, ezért messzebb laktak. Ritkán jöttek el Till-be. Gordon ugyanitt lakott, két háznyira szüleitől.

Melanie lassan szállt ki az autóból, és előbb Tedhez ment, a kutyusához.

„-Szia pajti. Mizujs? Itthon van az anyu? „ –Ted körbeugrálta Melaniet, majd az ajtó felé szaladt. Tracy lépett ki az ajtón. ’-Melanie drágám te mit csinálsz itt, azt hittem ma dolgozol. „ Melanie lassan fellépett a lépcsőn és szó nélkül, fejét lehajtva belépett a szülői házba. Nagy megdöbbenésére Met is ott volt, a feleségével Zara-val. „-Szia hugi, minden rendben? Olyan sápadt vagy”- Melanie bólintott, majd leült a kanapéval szemben a fotelra. Végignézett a testvérén és feleségén, és látta milyen boldogok. Öt éve voltak házasok, és öt éve töretlen boldogok.Vajon ő lesz valaha ilyen boldog??

-„Valamit mondanom kell.”- Melanie felnézett, és nagy megdöbbenésére a család minden tagja mosolygott. Nem értette az egészet, ezért megkérdezte miért néznek így rá.

„-Nekünk is mondanunk kell valamit”- Mondta Met és megfogta Zara kezét. „-Babát várunk”  Melanie kiejtette kezéből a kocsi kulcsot, és nem tudott mit mondani. vajon mit mondhatna ezután? Mosolyt erőltetett az arcára, és gratulált. Azután elköszönt, mondva most haza kell mennie. Met és Tracy nem értették, Melanie azt mondta amit mondani akar, már nem fontos. Egyenesen hazahajtott, a fürdőszobába ment, sírni kezdett, majd elaludt.

Délután négykor kelt fel, csörgött a telefonja.

-„Sajnálom, ami reggel történt, szeretnélek kiengesztelni. Vacsorázzunk együtt, hatra érted megyek, és mindent megbeszélünk.”- Melanie tudta, hogy ez remek alkalom lesz arra, hogy bejelentse, válni akar.  Az ágyhoz ment, és mégegyszer kivette a dobozból a papírokat, és újra boldognak érezte magát. A hátra lévő időt olvasással töltötte, előkereste régi megkopott könyveit, és az újságban utazási tanácsokat olvasott. Érdekelte hol milyen idő van, repjegyeket nézegetett. Álmodozott. De sajnálatára nemsokára este lett, felvett egy egyszerű nadrágot és felsőt, és elindult a ház elé. David kiöltözve várta, kinyitotta neki a kocsiajtót, és beszálltak. David látta, hogy felesége  milyen komor, de azt gondolta ez a reggeli vitájuk eredménye. Miután elindultak, megpróbálta feloldani a hangulatot.

-„Remek helyre megyünk, olyan zenével amit szeretsz. Foglaltam asztalt, és….mégegyszer sajnálom a reggelit. Egy marha voltam.”- Melanie ránézett Davidre. Ekkor jött rá, hogy ő már nem szereti. Három év házasság után elmúlt minden érzelme David iránt. Pontosan nem tudta mi volt az oka, de egyre biztosabb lett abban, hogy új életet szeretne kezdeni.  Nem tudta viszont eldönteni melyik pillanatban mondja meg Davidnek, mit is érez valójában, vagy inkább mi az amit már nem érez.

-„Fenébe mondj már valamit….ne haragudj, csak olyan szótlan vagy.”- David sosem volt jó a sokáig kedveskedésben, ami eleinte még tetszett is Melanie-nak. De most valahogy nem annyira. Próbált nyugodt maradni, de már nem tudott annyira. –„Kate két hetet tölt Las Vegasban a férjével. „- David nem értette mire utal Melanie. De igen, akkor már Melanie tudta mit fog mondani, mindent tudott, és csak az új jövőjére gondolt. –„Mi is sok helyre terveztünk menni.”- David hirtelen lelassított, és feleségére nézett.-„Azt hittem ezt már megbeszéltük, rengeteget dolgozom. És a te munkád sem engedi meg, hogy utazgassunk.”- hallatszott a hangján, hogy maga sem tudja mit mondjon. zavarban volt, nem gondolta, hogy felesége felhozza ezt a témát. Egy tökéletes estét szeretett volna, kibékülni a feleségével, és boldogan tovább élni.  –„ Az én munkám nem helyhez kötött. Elviszem a laptopot és azon is tudok írni. Te viszont nem vagy meg enélkül a kisváros nélkül. Tillben születtél, itt laknak a szüleid, az egész családod, itt a munkahelyed, és ide vagy ragadva!”  A kocsiban megfagyott a levegő, mindketten előre néztek, elkerülték a szemkontaktust, egy időre csönd lett. –„Azok amiket felsoroltál, rád is igazak. És neked is kényelmesebb itt, mert a szüleid pénzéből ellehetsz. Persze a feleségem vagy, eltartalak. „ Melanie még idegesebb lett. Sosem szeretette ezt a szót hallanai. Eltartalak. Mindig is függetlenségre vágyott, és mi történt. Volt egy közös háza a férjével, aminek a felét szülei fizették, volt egy autója, amit Gordon vett neki, és egy nem túl jó fizető állása, de szerette csinálni. Mostmár biztos volt benne, hogy ki kell mondania. –„El akarok válni”

David már egyáltalán nem értette miről van szó. De amikor a feleségére nézett, és nem látta többé a szemében a szerelem szikráját, amivel három évig ránézett, mindent megértett. Csak éppen nem akarta elfogadni. Kiabálni kezdtek.

-„ Miről beszélsz? Te elválni? Ugyan már! Azt csinálod amit Tracy meg John mond, sosem engednék, hogy elváljunk. És ha annyira szeretnél utazgatni, adok egy kis pénzt, és elmehetsz, ahova csak szeretnél.” Melanie a férjére nézve elismételte amit az előbb mondott.  David jobban kiabálni kezdett. –„Nekem nem kell a pénzed, nem érted. Már nem szeretlek, nem szeretnék veled lenni, értsd meg! A munkámat szeretem, és egy nagyobb városban jobb munkahelyet is kaphatok, és a szüleim szeretnek, ha a feleséged vagyok, ha nem. „- David rálépett a gázpedálra. –„Ha elválsz, nem lesz semmid. Amid van, az mind az enyém. Nélkülem nem vagy semmi. A pénzem nélkül, és a szüleid nélkül.”- Melanie sosem hallotta míg így beszélni Davidet. –„Kiakarok szállni.” David mégjobban gyorsított. –„A fenébe, mit csinálsz? Nem akarok veled vacsorázni! Állj meg!- David egyenesen kibámult az ablakon. Ekkor jött rá Melanie. Mindaz amit mondott fordítva igaz. David az, aki semmi Melanie nélkül, mert hiába minden pénz, David tényleg szerette Melanie-t, amit mostanában egyáltalán nem mutatott ki. Anyjával támadt feszültsége pedig a gyerek miatt konfliktust szült a házasságában. De nem állt meg, nem is lassított. Melanie pedig a telefonjához nyúlt. –„Hát rendben, akkor felhívom a szüleimet, te jóó ég mi a fenét csinálsz!- Melanie felnézett és látta, hogy az úton egy állat volt előttük, David pedig félre húzta a kormányt, így egyenesen egy fának csapódtak. David nem így tervezte az estét. A Sing Karaoke klubba szerette volna vinni Melaniet, ott foglalt asztalt a klub melletti étterembe, a kisváros szélén. A kapcsolatuk elején sokat jártak oda, és mindig jól szórakoztak. Már vagy éve nem voltak ott. Újra jól érezhették volna magukat, Melanie pedig újra szerelmes lehetett volna. Ő sem így tervezte az estét. Összekészítette már a csomagjait, szeretett volna átköltözni a szüleihez pár napra, és azután elutazni. Leginkább Párizsba vagy New Yorkba ment volna, már nézegetett is munkahelyeket. Már el is küldte az önéletrajzát pár helyre. Azt gondolta, ha elmondja Davidnek, azután nemsokára otthon lesz, és elkezdheti tervezni a jövőjét. Az új életét. De az új élet helyett valami olyat kapott, amit sosem gondolt volna azelőtt. Egy életet, amelyben kiélheti álmait, vagy fordítva.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2010.04.18. 15:58 Claudia  Nagyon jó írás, gratulálok hozzá.  Néhány dolgon lehetne még javítani, mint pl. a báli baklövését jobban ki lehetett volna fejteni, mert az eléggé meghatározó élmény lehetett Melanie életében. Nagyon érdekes  téma, az egyéni igények szembenállása a párkapcsolati igényekkel. A vége anagyon jó lett.